RO
EN
DE
Mekkora a valószínűsége annak, hogy egy 14 milliós városban, amely ráadásul több, mint 100 km hosszú, összefussak Európa egyik legjobb kosárlabda edzővel? Még akkor is, hogy ha a metropoliszban férfi kosárlabda világbajnokság zajlik... Nos a számolással nem fogok bajlódni, nem is érdemes utánanézni, mert nagyon-nagy számot kapnánk, tény, hogy a Törökország – Belgium Európa-bajnoki selejtező labdarúgó mérkőzésre készülődve, kollégáimmal sétáltunk egyet Isztambul ázsiai részén. Oda egy menetrendszerinti hajójárattal érkeztünk, körbe, a Boszforusz-hídon nagyon hosszú lett volna.
Elsőként ami feltűnt, szinte teljesen másak az emberek, szinte teljesen másak az épületek, és más az építészeti szokás stílus is. Szellős, széles uták, a már jól ismert többemeletes házakkal, köztük hatalmas irodházak, bevásárlóközpontok. Mindez a főutcán, a mellékutcákba viszont – ott ahol mi gyalogoltunk – beköltözött a zsibvásár. Ugyanazok az áruk, mint az európai oldalon, kicsit civilizáltabb tálalással. Ahogy bennebb kerültünk a Kadiköy kikötőjéből egyre többet láttunk Isztambul legrégebben lakott lakónegyedéből. Végigsétáltunk a bevásárlóutcákon, és már messziről megláttuk a Şükrü Saracoğlu Stadiont, innen pedig már semmi sem érdekelt, „toronyiránt” haladtunk a hatalmas létesítmény felé.
A focimeccsre az akkreditációt csak később osztják ki, így úgy döntöttünk, hogy szétnézünk egy kicsit a tengerparton.
A Márvány-tenger felé haladva azt láttuk, hogy, ha már zsúfolásig tele van a város épületekkel, akkor legalább a tengerparton próbálnak sok zöldövezetet kialakítani. Egyébként így volt ez az európai oldalon is.
Hatalmas füves és műfüves focipályák, homokmos strandröplabda pályák, teniszpályák, kosárpalánkok sorakoztak fel a parton, sőt az európai oldalon még utcai fitnessz gépek is fel voltak állítva. Itt Kadiköyben a tengerpartra hatalmas sziklatömböket gurítottak, valószínűleg így erősítették meg a partot. Legálább a lábunkat megmártottuk a Márvány-tengerben, ha már strandra nem volt időnk, és visszaindultunk a stadion fele.
Éppen egy sportbázis mellett haladtunk el, kiderült róla, hogy a neves Fenerbahce sporegyesület egyik létesítménye. Több füves focipályával, edzőtermekkel, étkezdével, stb. Tudtuk, hogy ide került edzősködni Rátgéber László, a magyar és az európai kosárlabda sport kimagasló alakja, aki már számos helyen bizonyította tudását.
De azt már nem, hogy már itt tartózkodik Isztambulban. Hatalmas volt a meglepetésünk, amikor a kapun belesve pont őt pillantottuk meg, éppen kijött az egyik edzőteremből. Nem is tudom, ki volt jobban meglepődve, mi vagy ők? Ugyanis néhány másodperc erejéig hirtelen nem is tudta, hogy hova tegyen bennünket... Előszőr azt hitte, hogy Magyarországon dolgozó törökök keresték fel, mert mindössze egy napja érkezett meg Isztambulba. Aztán hamar eljutottunk az egyik kisvendéglőbe, és a nagy melegben jól esett a sör és a beszélgetés.
A hangfelvételt majd a rádiónak tartogatom, most csak annyit: Rátgéber László igen kedves volt, és kis szóbeli idegenvezetést is vállalt. Megtudtuk, hogy Isztambul ázsiai részét a város szállodájának hívják, mert a legtöbben itt laknak és átjárnak dolgozni „Európába”, Isztambul európai részére. Ezért másabb is az építkezés, és másabbak az emberek, sokkal csendesebbek, mint „odaát”. De itt is megvan a nyűsgés, csak kisebb léptékkel. Nagyon sok hangulatos kisvendéglő, kocsma található itt, és az árak is barátságosabbak, mint a turisták által inkább látogatott oldalon.
Mennünk kellett az akkreditációkért, Rátgéber Lászlónak pedig elő kell készítenie a Fener női csapatát az új idényre, amelyben a bajnoki cím mellett az Euróligában a négy közé jutás a minimális elvárás. A stadionnál átvettük a belépésre jogosító kitűzőnket és jegyünket, és kerestünk egy jó kis (olcsó) helyet, ahol egy jót tudtunk enni. Egy utcában már korábban inéztünk egy grillcsirkést, na ott is telepedtünk le. Kihozták az asztalt a járda mellé az útra, hozzá három széket, és a böjtölő helyiek között csupasz kézzel elfogyasztottuk a ropogós-barnára ült szárnyasokat. Saját mellékhelyisége nem volt az „akárminek”, mert sem vendéglő, sem étkezde, sem bár nem volt, semmire sem hasonlított. Ha szükség volt rá, akkor a két szomszéddal arrébb lévő állatorvosi rendelő és még valaminek helyet adó épületben található helyiségbe kellett menni. De ez nem volt gond. Senkinek. Közben már gyülekeztek a nézők, ki hangosabban, ki pedig csendesebben hangolt az első hazai EB selejtezőre. A Fener szurkolók közül úgy vagy ötvenen hangosan énekelve járták körbe a stadiont lelkesedéssel feltöltve a többieket. Voltak mások, akik kihasználták, hogy lement a nap és beültek a közeli kisvendéglőbe. Ittas szurkolót egyet sem láttunk, de ami érdekes volt, még akkor is, ha ramadán van náluk: közvetlenül a stadion mellett egy, italt is árusító bolt volt nyitva. Tudtommal még a bajnoki mérkőzéseken is tilos, nem, hogy a válogatott mérkőzése előtt. Dehát, ez az ők világuk.... A mérkőzésen viszont fantasztikus hangulatot varázsoltak. Egymást heccelték a török szurkolók, hol az egyik, hol a másik tribünön rukkoltak elő, különböző énekekkel, hogy a másikok legyen, mit utánozzanak. Mi a stadionban a lifttel a hatodik emeletig mentünk, ott volt a sajtópáholy, akinek tériszonya van, kérjen jegyet az első sorokba, a pálya mellé. És, hogy a hangulat még jobb legyen, nyertek a törökök, egy olyan mérkőzésen, ahol a belgák kezdték a gólgyártást. Végig sportszerűen zajlott a buzdítás, kivéve akkor, amikor kifütyölték a belga himnuszt. Sajnos ez már nagyon sok helyen vált bevett szokássá. Tisztelhetné(n)k egy annyival a másikat, hogy legalább a nemzeti daluk alatt csend legyen. Hazafele egy másik hajóval mentünk, az Aranyszarv öböl túlsó oldalán szálltunk le, átsétáltuk a Galata hídon, mely alatt rengeteg kisvendéglő működik, rajta pedig nagyon sokan halásznak. Ott helyben árulják a kifogott kishalahat, rákokat, a parton pedig az igen finomra tartott halas szendvicseket készítik. A grill csirke és a focimeccsen bekapott néhány baklava és egyéb finomság még éreztette hatását, így a halasszendvics kóstolást későbbre halasztottuk. A mai napon a kosárlabda VB a második helyre szorult, de Litvánia és Argentína, az előzetesen is esélyesebb válogatottak jutottak a legjobb nyolc közé. Ma már az elődöntőért játszanak....
A kiutazás támogatói:
ANCADA sportszergyártó – Kolozsvár, a Maros KK hivatalos mezforgalmazója,
DENTORAD fogászati rendelő és fogröntgen – Nyárádszereda
DORMAN sportbázis, Nagyadorján
Rádiós fiú
660 km és egy jó foci után
Hálálkodott a rendőrség és a gépkocsivezető is. A város végén újabb hallgatók jöttek biciklin. Igaz, valamivel nagyobb felhajtást vártunk, de mint kiderült, ballagások, esküvők, versenyek (bicikli- és rali) volt ezzel egyidőben, közben a női focisok bajnokok lettek, a fiúk feljutottak az I. Ligába, program tehát volt bőven.
De Borbély László környezetvédelmi miniszter ragaszkodott, hogy ezt a délutánt velünk töltse.
Ő időben belépett, a többiek pedig utólértek. Együtt tekertünk Görgényszentimre túlsó határáig, amikor megbeszéltük a hazaérkezés. Nagyon bekavart a rali verseny, teljesen át kellett szabjuk az útvonalat. Közben tudósítottam is, így már mindenki értesülhetett a változásról.
Szászrégenbe időben értünk be, a jegyző várt bennünket, és tisztelettel beszélt a kezdeményezésünkről. A kitartást érékelte leginkább, hogy még tizedikszer is elindultunk.
Az udvar hátsórészében új alapot ástak. Mi is besegítettünk 15 ásónyomni erejéig. Ildikóék házában benne lesz a kezünk nyoma.
Székelyhodos határában Balási András és egy kisfiú - Nem hallom, zörög a sárvédőm! Kiálltással fogadtak, és még a faluban is két kissrác is ezzel fogadott. A „kultúrban” rövid beszélgetésbe bonyolódtunk a gyerekekkel, interjú is készült belőle, messze lesz, mikor adásba kerül, de eljön annak is az ideje.
Mezei János ír be a "hajónaplónkba"
A város vezetősége ad a bicajozásra, kéthetente felülnek a nyeregbe, így tekernek valamelyik lakónegyedbe felmérni a problémákat. Jövő év végére még biciklis sáv is épülhet.
A sajtó, most bennünket faggatott, rengeteg élményt kellett volna megosztani velük. Maradt idő egy gyors tésztázásra a Virág negyedi cukrászdában. A Novocom volt a szponzor.
Csodáltos faépítmény, amely talál a régkori Lázár-kastély által uralt faluképbe. És alig kerül többe, mint a rideg vas egyensportcsarnokok. De sokkal melegebb, barátságosabb, hangukatosabb, és még a játékfelülelete is egészségesebb.
Guruló rádiót mutattak be a helyi fiaatalok...
Közben megérkezett kerékpáron Csala József gyergyócsomafalvi lakos, aki ragaszkodott, hogy az elmőlt eszendőkhöz hasonlóan, most is tegyen meg néhány km-t közösen a kedvenc rádiójával és rádiósaival együtt. (végül Gyergyóremetéig kísért)
Csíkkozmás. Köszönjük a fogadást, és visszaemlékeztünk arra az első túránkra, 2001-ből, amikor a falu határában Potyó Teréz és társai bicajjal és fánkkal vártak. Pedig csak most volt...
Csíkszentmártonban ismét többen vártak a hivatalban.
Próbálják a község arculatát ismét reklámozni a tavalyi etnikai konfliktus után.
Azóta csend van a faluban.
Krízis van
Brassóból kimenet már megint stabil létszámmal karikáztunk, ugyanis elbúcsúztunk Kommer Aloistól, a német szerkesztőség munkatársától, de ismét velünk tekert Tulit Zsombor hegymászó Sepsiszentgyörgyről, aki végülis a szállásunkat biztosította a Consic hotelben.
Most már teljes gőzzel haladtunk, ugyanis a szél iránya megmaradt,azaz most hátulról repesztette, így 40-42 km/h-ás sebességgel is haladtunk. Szászhermányban egy cukrászdában tésztáztunk, majd Ilyefalván megpróbáltunk „behatolni” a várba, ami sikertelen vállalkozássá fajult, ugyanis a kulcs a már eltávozott munkásoknál volt. Mi egy kicsit később érkeztünk.
De Sepsiszentkirály feljáratánál hatalmas meglepetés fogadott, Portik Ferenc Előpatakról elénk tekert a maga 66 évével, nem feledkezve meg arról, hogy egy évvel korábban éppen Előpatakon, nála áltunk meg egy-két bátorító szóra. Szép teljesítmény a több, mint 40 km. a részéről. Köszönjük. Az ilyen hallgatóért is érdemes rádiózni, bizonyosodott meg a csapatunk.
Portik úr élete első kerékpáros interjúját adta a Marosvásárhlyi Rádiónak, amelyet akár meg is hallgathatnak, vágatlanul.
Az eddigi leg. Az idei túra eddigi leghosszabb szakaszán vagyunk túl, és a legtöbbször kellett megállnunk, mert a legtöbb találkozónk volt. Gyakorlatilag minden településen ahol áthaladtunk megállítottak bennünket. És a legtöbben is bicajoztunk, mert Geréb Péter székelyszentléleki falubíró után csatlakozott hozzánk Tulit Zsombor hegymászó, a “Székelyek a magasban” expedíció vezetője. Már 11-es karikáztunk.
A Lobogó panzió egyik épületében töltöttük az éjszakánkat. Ki is pihentük a tegnap esti esőt. Ezúton is köszönet Benedek Lukácsnak, akivel sajnos nem tudtunk találkozni, mert fogathajtó bírói minőségében előszőr ült a “másik oldalon”. De a kedves feleségének köszöntük meg a meleg fogadtatást.
Este még jutott annyira energiánk, hogy az ukrán-román focimeccsre rápillantsunk.
A huszárok által vezetett rezesbanda mögött néhány község népviseletbe öltözött képviselője indult ki a “hegyre”. Burus Mária Ella polgármester asszony röviden köszöntött, majd elnézést kért, mert őneki kellett megnyitnia a fesztivált. Akkor még nem tudtuk, hogy a Homoród-völgyében mindenki valamit ünnepelt.
Gyorsan megkóstoltuk a legfinomabb gulyást, két-három interjút készítettünk és máris indultunk Kovászna megye felé.
Ott hatalmas meglepetésünkre “elkötték” az utat, szó szerint.
Ilkei Ferenc vargyasi polgármester valamint az EDISZ (erdővidéki ifjúsági szervezet) tagjai több más helyi lakossal közösen “merényletet” ötöltek ki.
- Úgy hallottuk, hogy egy szélhámos csoport kerékpárral átjött a
hegyen, így ha felismerem Kádár Zoltán vagy Biró Zsolt hangját,
akkor biztosan maguk a rádiósok – tréfálkozott az előljáró, mire mi is
viccesre vettük a figurát, hogy márpedig itt Kádár Zoli nincs is.
Az evangélikus templomot a reformátusokkal közösen használták. Az egyezség úgy szólt, amelyik kissebbség túléli a másikat, megtarthatja a templomot. A reformátusok “nyertek”. Meghalt az utolsó két szász is. Református magyar még számszerint 84 van. Most már saját lelkészük is van. 84 év után, előszőr. éppen a lelkész a legelégedetlenebb...
