Sport

	Ölelések napja volt június 29.-e. Legalábbis Dél-Afrikában, a labdarúgó VB utolsó nyolcaddöntőinek napján. Előbb Paraguay és Japán szerették nagyon egymást, annyira, hogy szinte nem is bántotta egyik fél a másikat. Sem 45, sem 90, de még 120 perc alatt sem. Így hát jöhetett a jól megérdemelt büntetőpárbaj. 

A magyar TV kommentátora azt mondta, hogy maradjunk a 11-eseknél, nem büntetés ez. De bizony büntetés. Bennünket büntetett két csapat, amely nem akarta véletlenül sem megbántani ellenfelét egy hálóba irányzott lövéssel, vagy fejessel. Alig lehetett kibírni a közel három órát. Csak azt nem értem, hogy miért nem egyből a tizenegyes párbajjal kezdték? Magas nekem. Még szerencse, hogy az ilyen jellegű nyolcaddöntőből csak ez a egy volt.

	De egy valamiben egyedi volt a mai két nyolcaddöntő. Ennyit ölelkező futballistát egy rakásra még nem láttam. Előbb a Paraguay-Japán találkozó hosszabbítását követően mindenki sorra ölelt mindenkit, a paraguay-i kapust minden csapattársa legalább háromszor megölelte, hogy legyen szerencséje a védésben (ettől, vagy nem ettől, de a japán gyerek kapufára lőtt). A japánok is többször is csoportosan ölelkeztek, biztatták egymást az ázsiaiak, hogy aztán a büntetők alatt még a stadion közönsége is egymás karjába fonódva várja a végkifejletet.
	A másik nagy ölelkezés a szomszédok csatáján volt. A spanyol-portugál nyolcaddöntőn több klubcsapattárs is egymásnak feszült a 90 perc alatt, amellett még a hagyományos Barcelona-Real Madrid ellenfelek is ölelkezve hagyták el egy-egy szikrázóbb összecsapás helyszínét. Csoda, de mégis volt egy piros lap. Nem is értem, hogy miért. Miért kellett Ricardo Costának kiosztania egy fülest Capdevillának? Vagy nem is osztott ki, csak a spanyol jól eljátszotta? 
	Sajnos mindegy, még az ismétlésen sem látszott valami jól.

Ölelésem minden fociszurkolónak, mert két ínséges, VB-meccs nélküli nap következik. Már látom is az elvonási tüneteket. Nem tudok akkorát köpni...

A negyeddöntő párosítása: július 2., 17 óra: Hollandia–Brazília

               21.30: Uruguay–Ghána

július 3., 17 óra: Argentína–Németország

               21.30: Paraguay–Spanyolország

Már az utolsó előtti napra ébredtünk, a jubileumi, tizedik túránk során. Szinte keressük a napokat, amelyeket mögöttünk hagytunk. Most volt múlt csütörtök amikor elindultunk. Már majdnem 600 km-nél tartunk, és még van két teljes napunk. Laposnyán, a királyi villában ébredtünk, királyi körülmények között. Vacsorára gulyást kaptunk ordás palacsintával, reggelire is hagytunk utóbbiból egy párat. Ébredés után tojásos, tejfölös, túrós puliszkát kaptunk, szerencsére nem ettünk nagyon sokat, mert a következő szakaszon kirázódott volna belőlünk. 24 kilométert ereszkedtünk erdei úton, amelyet szerte barázdáltak a faszállító teherautók- A megszáradt részeken göröngyök alakultak, így kirázta az út belőlünk a maradék reggelit.

	Gyönyörű tájakon ereszkedtünk le, pocsék úton. Micsoda kiaknázatlan turisztikai lehetőség... Laposnyán a villába járogatnak a vendégek. De csak azok, akik tudják, hogy ott van. Ilyen úton leginkább helikopterrel érkezhetnek. Nehéz ilyen körülmények között életképes turizmusról beszélni.

Sőt. Lefele Sorin Schiopu kollégánkat 10 juhászkutya támadta meg. Mi Raduval megúsztuk. Kicsit gyorsabban eloldalogtunk. Sorin szerencséje, jött a kissrác, s visszarendelte a kutyákat.

	Sorinnal és Raduval előre tekertünk mobil jelet keresni. Radunak élőben kellett bekapcsolódnia a műsorba, sikerült időben befogni a mobiljelt.

Ő időben belépett, a többiek pedig utólértek. Együtt tekertünk Görgényszentimre túlsó határáig, amikor megbeszéltük a hazaérkezés. Nagyon bekavart a rali verseny, teljesen át kellett szabjuk az útvonalat. Közben tudósítottam is, így már mindenki értesülhetett a változásról. Szászrégenbe időben értünk be, a jegyző várt bennünket, és tisztelettel beszélt a kezdeményezésünkről. A kitartást érékelte leginkább, hogy még tizedikszer is elindultunk.

	A társaság nagyon fáradt már, 650 km-hez közelítve mindenki várja a hazaérkezést. De még a mai napból is van 25 km. Fel-le, le-fel emelkedik, ereszkedik az út Bölkény felé, majd Nádas felé is elkanyarodik. A falu végén jobbra fel ágaskodik egy út, az vezet Jobbágytelke felé, onnan pedig Székelyhodosra. 
	Jobbágytelkén többen várnak, elsősorban az alig két hete odaköltözött Molnár Ildikó. Friss szomszédjai frissen sült fánkkal vártak.

Az udvar hátsórészében új alapot ástak. Mi is besegítettünk 15 ásónyomni erejéig. Ildikóék házában benne lesz a kezünk nyoma. Székelyhodos határában Balási András és egy kisfiú - Nem hallom, zörög a sárvédőm! Kiálltással fogadtak, és még a faluban is két kissrác is ezzel fogadott. A „kultúrban” rövid beszélgetésbe bonyolódtunk a gyerekekkel, interjú is készült belőle, messze lesz, mikor adásba kerül, de eljön annak is az ideje.

	 Megérkezett a polgármester is, az alpolgármester pedig nekiállt flekkent sütni. Egy napot ázott sörben, azért volt olyan puha.

Az egyik helyi asszony „úszó sziget” elnevezésű édessége zárta a napot, az utolsó napra pedig a „kultúr” termében kialakított hálóban töltjük. Holnap otthon vagyunk! FIGYELEM! Koronka felől érkezünk, fél 5-kor!

	Hajrá Marosvásárhelyi Rádió!

Nemes Pál naplójegyzete alapján…

Utvonal Csikszentkiraly, Csikszereda, Csikcsicso, Csikszenttamas, Domokos, Balanbanya es Kovacs Peter hago.

Fent vagyok most 1250 meter korul, miutan leereszkedtunk 1320 meterrol. Nem semmi. Biciklivel..

Reggel meghívott Székely Ernő csíkszentkirályi polgármester egy kávéra és kaptunk ez alkalommal egy oklevelet. Jól esett. Végul is kilenc éve a csapat mellett vagyok (van a Novocom) és most részt is veszek. Jók es szükségesek ezek a dolgok, mert megerősítenek abban, hogy jó irányba megyek és érdemes tovább folytatni. Kiderült, hogy ott szolgal Csató Béla, volt marosvásárhelyi római-katolikus főesperes. Most itt a plébános. Igy meglátogattuk őt is. Mondott néhány kedves szót, jókívánságot, kzösen elmondtunk a Mi atyánkat, románok, magyarok, orodoxok, reformátusok és római-katolikusok és ő megáldotta a kis csapatunkat.

	Átgurultunk Lakatos Gáborhoz. Tíz éve fogadja a biciklis csapatot., most éppen leves, töltött káposzta, sült csirke comb volt a menü. Ez után egy kis tészta, és az általunk rendelt tíz év feliratu torta. Ma reggel véres-májas, kolbász és még ki tudja mi, mert nem néztem a többit.

Itt már átveszem a napló folytatását, mert Palkó (Nemes Pál) túl személyes hangulatban írt, mivel nagyon régi, még MAKOSZ korabeli kapcsolata van a Korodi, Borboly, Tulit hármassal.

Még Lakatoséknál reggeliztünk, mikor megérkezett Korodi Attila képviselől, aki – mint az este kiderült – Tánczos Pista keresztfia.

	Ő egy összecsukható, nagyon praktikus kerékpárral kísért el egy darabig, amig defekt miatt kölcsön nem adtuk neki a pótbiciklit. Hát már ilyenek a Csíkszereda felé vezető utak. Megérkezett Ráduly Róbert szeredai polgármester is, a felesége biciklijét hozta “betörni”. Tulit Zsombor megint eljutott közénk, hajnalban indult kerékpárral Sepsiszentgyörgyről, hogy elérjen az indulásig. Kovács Lajos rövidpályás gyorskorcsolyaedző a várost jelző táblánál várt, addig kerékpárral jött, onnan autóval, neki is defektje lett. Több hiba már nem történt, és így együtt karikáztunk be a városházára, több helyi sajtós, köztük Dobos László kollégánk autós kíséretével. – Az lenne a furcsa és hír, ha nem Gurulna a Marosvásárhelyi Rádió – értékelte az évtizedes teljesítményünket az előljáró. Lesz Román körverseny és Székely Körverseny is nemsokára – mondta Ráduly Róbert.

A város-ról a megyeházára ereszkedtünk le. Borboly Csaba tanácselnöknek megköszöntük a támogatást és Korodi Attila képviselővel élőben is bejelentkeztünk a rádióadásba. A turizmus egyik pillére a kerékpározás is lehetne a székelyföldön, egyeztünk meg közösen, majd a MAKOSZ-osok fényképeződésével zártuk a találkozót.

	A Csíki Székely Múzeumban Oláh Hunor tárlatvezető segítségével majdnem rekord idő alatt “futottuk” végig a 19. század kortárs magyar festők tárlatát. Szinyei Merse Pál, Barabás Miklós, Munkácsy Mihály, hogy csak egy pár alkotó nevét ismertessem mindazok közül, akiknek a képe még július végéig látható a kiállítótermekben. Gyramati Zsolt igazgató 18-20 ezres látogatottságra számít, még úgy is, hogy a válság miatt csappant a látogatók száma. Már a jövő évi kiállítást is tervezik. “Ha egy üzlet beindul…”
	Találkoztunk Nagy Istvánnal és kedves feleségével Gyöngyivel, akikkel szintén az első túra óta tart a kapcsolatunk. Most is be voltak fogva a kiállítással, így rövid beszélgetéskére futotta. Majd Vásárhelyen – jutottunk közös nevezőre.

Felcsíkra gurulva meglepődtünk a Karcfalvi kerékpáros sávon és az első vidéki műjégpályából, első vidéki fedett műjégpályává előlépő létesítményen, a madéfalviakkal pedig az első túránk Csaracsó-i szállását és az oda vezető útat emlegettük. Csíkszenttamáson a turisztikai lehetőségek után érdeklődtünk, Csíkszentdomokoson egy hallgatónk Márton Csaba építő-vállalkozó hívott meg egy folyadék pótlásra. Ő Marosvásárhelyen már 390 házat épített, a gazdasági hanyatlás miatt nála is visszaesett az értékesítés.

	Domokos felső részében ért utól a tudósítás. Három hölgy állt egy kapuba, egyiküket be tudtam kapcsolni élőben, de ketten mutatkoztak be. A bejelentkezés után szinte az össze Balánbánya felé eső ház kapujába, ablakába kiálltak a helyiek, bennünket hallgattak és kíváncsiak voltak ránk.

Ilyen sem történt az elmúlt 9 túra során – mondta Borbély Zoli. Balánbányán újabb hallgatókkal futottunk össze

És innen visszaadom a szót Palkónak: (az ékezetek hiánya mitt elnézést, nem tudta, mikor megírta, hogy ez a blogomra is fel fog kerülni, nekem meg már hajnali negyed kettőkor nincs energiám)

Domokos es Balanbanya kozott is jot tekertunk, de onnan felfele meg jobbat. A balanbanyai tablatol kb. 15 kilometert jottunk felfele a Kovacs Peter hagoig. A fiuk szerint ez a legnehezebb emelkedo. Szepen, nyugodtan jottunk fel haton: Tulit Zsombi, Keresztes Zsombi, Radu Florea, Nelutu, Borbely Zoli es En. Nagyon jol jottunk, 1320 meter magasra. Zoli gratulalt a vegen, de az az igazsag, hogy en is nagyon buszke voltam magamra. Tulit Zsombi es Peter elmentek lefele Gyergyo iranyaba. Ugy gondoltak, hogy fel ora alatt lent vannak es elerik a vonatot. Fent nagyon faztam, a faradsag es a tekeres. Folyt a viz rolam, en ritkan izzadok meg, most rendesen termeltem. Megsem fogytam a tura alatt, inkabb hiztam. Meg van nehany nap, hianyozni fog ez a tura.

Dinnyet valami nyavaja utolerte. Nagyon el volt keskenyedve es autoval is jott fel egy szakaszt. Kialussza magat es holnap mar jobb lesz. A doki ellenben feltekert valahogy. Az eg tudja hogyan.

Az utolso ket kilometert, ami inkabb 6-7 volt, auton jottunk. Az ARO alig jott at, de jott szegeny.

Itt a menyorszagba ertunk. Egy kis paraszt haz az erdo kozepen. 20 – 30 lo, egy csomo kutya. Egy fiatal, vekony, kemeny kotesu es hihetetlen nyugalommal megaldott ember a gazda. Gál Csaba. Itt el telen – nyaron. Rengeteget van a lovakkal uton, turistakat vezet. Nemreg a Matraig jartak.

Az “udvaron” komondor. Gonyoru a kutya. Csapzott, tepett, egyenletlen a szore, de …

Kicsit irigyelem ezt az embert, de biztos nem birnam sokaig itt a vadonban.

Brassó a központ. Hogy miért? Több oka is van ennek. Brassóból már haza fele tarunk. Brassó a fele az útunknak. Brassó a legnagyobb város, amin átkarikázunk. (végül be és kikarikázás lett belőle)A túránk leghosszabb napján vagyunk túl. Papíron 77, a gyakorlatban 88 km. Nem is gonoltam volna, hogy ennyire megközelítjük a százast. (de nagyon közel volt) Középajtáról, a Fekete Gólya panzióból indultunk, Radu Florea barátunknak, kollégánknak elszakadt a lánca. (szerencsére a gyógyszere “nem gurult el”, józanul vette az egészet, beült az autóba és Nagyajtáig autóval jött) Borbély Zoli hozta a bicaját, nagyon jól gurult lánc nélkül.

                A fekete gólya
	Bihari Edömér polgármesterrel már este is találkoztunk, de most hivatalosan is fogadott bennünket a hivatalban, amely közvetlen szomszédságában ünnepi műsorral készülőtek az óvodások. Pedig sztrájk van. Ma kezdődött. De a műsornak meg kell lennie. A gyerekek nem hibásak – mondta az óvónő, aki történetesen a polgármester felesége. 
Bölön, Hídvég, Árapataka, Bodfalu, Szentpéter, Brassó. Ez volt az útvonalunk 2/3-a. Bölönben sztrájkoltak, Hídvégen megdobáltak kaviccsal a cigánygyerekek. Árapatakán néhány laptátra támaszkodó helyi lakos nézelődött az erős napsütésben, Bodfaluban pedig előbb az adótornyainkat fürkésztük, majd a helyes útirányt megkérdezve nagyon morcosan válaszolt két helybéli atyafi. De a helyes irányt adták meg. Brassó felé kanyarodva óriási ellenszél fogadott, így az addigi 20-22 km/h-ás sebesség helyett alig 14-15 km/h-ával haladtunk. 
     
                      Krízis van

A megyei tanácsnál Mihai Pascu gazdasági igazgató fogadott. Kerékpáros ember lévén tisztában volt a helyzetünkkel. Türelmetlen gépkocsivezetők dudáltak ránk nem egyszer, amíg bejutottunk a központba. Parkolóhelyet szinte nem lehetetett találni, szerencsére a gépkocsinkat beengedték a megyei tanács parkolójába.

	A polgármesteri hivatalnál vártak is, meg nem is. Telefonon úgy jelezték, hogy igen, a gyakorlatban senki nem tudott semmit rólunk, így nem is időztünk sokat, továbbálltunk. De nem addig, amíg a néhány brassói hallhatónkkal nem váltottunk néhány szót. Köztük Hanke Rezsővel, aki most is kerékpáron üdvözölt. De ott volt a György házaspár és Benkő István is.

Brassóból kimenet már megint stabil létszámmal karikáztunk, ugyanis elbúcsúztunk Kommer Aloistól, a német szerkesztőség munkatársától, de ismét velünk tekert Tulit Zsombor hegymászó Sepsiszentgyörgyről, aki végülis a szállásunkat biztosította a Consic hotelben. Most már teljes gőzzel haladtunk, ugyanis a szél iránya megmaradt,azaz most hátulról repesztette, így 40-42 km/h-ás sebességgel is haladtunk. Szászhermányban egy cukrászdában tésztáztunk, majd Ilyefalván megpróbáltunk „behatolni” a várba, ami sikertelen vállalkozássá fajult, ugyanis a kulcs a már eltávozott munkásoknál volt. Mi egy kicsit később érkeztünk. De Sepsiszentkirály feljáratánál hatalmas meglepetés fogadott, Portik Ferenc Előpatakról elénk tekert a maga 66 évével, nem feledkezve meg arról, hogy egy évvel korábban éppen Előpatakon, nála áltunk meg egy-két bátorító szóra. Szép teljesítmény a több, mint 40 km. a részéről. Köszönjük. Az ilyen hallgatóért is érdemes rádiózni, bizonyosodott meg a csapatunk. Portik úr élete első kerékpáros interjúját adta a Marosvásárhlyi Rádiónak, amelyet akár meg is hallgathatnak, vágatlanul.

Ma megúsztuk eső nélkül, szusszantunk fel, mikor megérkeztünk a szálláshelyünkre, és szinte azonnal zuhogni kezdett. 88 km-t tekertünk. Nem semmi távolság...

Holnap, keddne már jóval rövidebbek leszünk. A Sepsiszentgyörgyi hivatalos találkozók után Tusnádfürdő előtt, a Csíki határban vár Albert

Tibor, majd Tusnád, Csíkozmás, Csíkszentmárton és Csíkszentkirály a táv. Álljon elénk Ön is.

A tegnapi 7 zápor után borús, párás reggelre ébredtünk a segesvári Vár egyik szállójában. Egyből két - egymásnak ellentmondó – időjárásjelentést láttunk, két különböző tévéadón, ezért megegyeztünk, hogy mi a kedvezőbbet választjuk. Végül mind a kettő beigazolódott. Megint eláztunk. Ezúttal megtaláltuk az előrejelzett négyzetméterenkénti 25 milliliter minden egyes cseppecskéjét.

	De sok van még a végéig – mert a végére jött a csattanó. (vihar)

Fél 10-kor, pontosan időben, összepakoltunk és el is indultunk a mai betervezett kilométer szám teljesítésére. Már az első településen, Fehéregyházán „lestoppoltak”. A helyi polgármester várt a rendőr társaságában. Az ajtón már ott „díszelgett” a felirat: Május 31.-én általános sztrájk.

	Nagyon nehéz Segesvár árnyékában megélni, mégis ebben van a település jövője – mondta az előljáró, majd a Perőfi múzeumot említette húzópontként, és sajnálkozva beszélt szétrombolt, összedölt Bethlen kastélyokról.  
	Héjjasfalván, alig 10 km után, letértünk az E60-as útról. Elég volt belőle. Szombaton is nagy volt a forgalom, de egyre többen dudáltak ránk, jelezve, hogy hallgatják a műsorainkat.

Alsóboldogfalván aztán az első spontán megálló várt bennünket. György Sándor és felesége hazafele tartottak a szekérrel, és megszólítottak bennünket. Innen már nem volt sok addig, hogy előkapjam a felvevőkészüléket, és már sorolták is a teendőket. – Másképp nem lehet megoldani az ország gazdasági helyzetét, csak így, hogy csökkentik a közalkalmazottak fizetését – mondta György úr, még akkor is, ha a dadusként dolgozó felesége is beleesik ebbe a kategóriába. S, hogy ne az utcán beszélgessünk, behívott a portájára. De Bán Domokos megelőzte. Ő is megszólított két házzal hamarabb. De nem lett ebből „konfliktus” mindkettejüknél ültünk egy kicsit. Ezzel jól meg is csúsztunk az időben.

	Bán Domokos azzal „fenyegetett” meg, hogy új aszfaltszőnyeg vár

Székelykeresztúron. Nem hittük, amíg nem láttuk. Tizedik éve tekerünk errefele bicajjal – s jóval régebbről autóval – de ilyen csodára nem számítottunk. Mert ez egy kisebbfajta, mit kisebbfajta, egyenesen óriási csodának számít. Egészen kényelmesen tekerünk a polgármesteri hivatalig. Ott Rafai Emil polgármester várt bennünket, és el is dicsekedett a megvalósítással. Alig pár nap alatt sikerült ezt összehozniuk, kormánypénzekből, mert az országos úthálózat részévé tették ezt az útszakaszt.

	Mindjárt más hangulatban indultunk tovább, mint ahogy a

közhangulat is teljesen megváltozott a városban az út felújtása nyomán. Geréb Péter már várt Székelyszentléleken. Azt még nem tudtuk, hogy egy egész csapattal.

	Kobátfalván egy fiatalember konyhai mérleggel mérte a füvet!?

Csak néztük... és nagyon kíváncsiak lettünk, mi lehet ebben olyan érdekes. Kiderült, hogy egy helybéli fiatalember ebből doktorál. Azaz különböző fűmagkeverékkel kísérletezik, pontosan 9 félével, melyiknek, milyen a hozama ezen a vidéken. Nyikómalomfalva felénk eső határában egy nagy csoport biciklisre lettünk figyelmesek. Geréb Péter, szentléleki falubíró, most csatlakozik hozzánk idén. És úgy gondolta, hogy kisebb csapattal jöjjön elénk fogadni bennünket.

                                                                                  A biciklikígyó

Összesen 25-en voltak, mind kerékpáron, közöttük Kovács Lehel, Farkaslaka község alpolgármestere. Elmondása szerint 15 éve nem ült kerékpáron. Reméljük nem a jövő évi túránkon teszi ezt ismét meg.

	Geréb Péter tanyáján mindenkinek jutott egy is zsíroskenyér és fánk, és még a záport is megúsztuk.

                                                 Interjú záporban... Kovács Lehel farkaslaki alpolgámesterrel

Már fel is száradt az út, mire elindultunk, Szejke-fürdőn a felsőboldogfalvi Orange bike klub tagjai vártak, Beke Ferenc testnevelőtanár kíséretében.

Együtt tekertünk a polgármesteri hivatal elé, ahol szombaton délután nehezen találtunk volna valakit is, de egy jó találka pont volt. Ezúttal mi álltunk a mikrofon másik végén, bennünket kérdeztek a helyi újságírók. Megnézhető a www.szh.ro internetes portálon.
	És elindultunk a nap zárópontja felé, a Cekend-tetőn át Homoródfürdőre.

Alig, hogy Máréfalváról nekilódultunk, máris megjelentek az első esőcseppek, majd egy óriási zápor keletkezett belőle. De csak addig tartott, amíg el nem értünk a Lobogó panzióhoz. A célpontunkhoz. Ma is eláztunk, de a kényelmes szobákban gyorsan megmelegedtünk, és a vacsora is kellőképpen feltöltötte a lemerülőben lévő elemeinket.

	Holnap, május 30.-án, Homoródfürdő – Szntegyháza – Lövéte – Oklánd – Barót – Közép Ajta az útvonal.

Tizedszer, TIZEDSZER is elgurult a Marosvásárhelyi Rádió kerékpáros csapata, felkeresni az adákörzet hallgatóit. Az úticél, szinte – számunkra – kimondani is sok, 640 kilométert tartalmaz. Az első napra 60 km-t ütemeztünk be, talán kezdetnek ez megfelel. Szinte egyetlen esemény sem kezdődik el időben Romániában, ezért úgy döntöttünk, hogy mi bebizonyítjuk, hogy el lehet indulni pontosan ( még az AC/DC is késett 1 percet, pedig nagyon igyekeztek...), tehát pontban 9 órakor kigördültünk a Rádió udvaráról. A Hosszú utca és a Dózsa György érintésével máris a Bodoni úton tekerhettünk a marosvásárhelyi közlekedési rendőrség hathatós segítségéve, onnan már csak egy pillanat volt és kinnt is voltunk a városból. Velünk tartott a Master Ski & Bike sportklub két tagja, Klosz Péter és Klosz Viktor is. Ők kb. 15 km-t jöttek velünk, utána még egy kis edzést is tartottak, a Nyomáti hegyet vették célba. Számunkra csak egy bő hét múlva lesz kihívás ez a dombocska, de, ahogy ismerjük magunkat, utolsó napra „óriási heggyé” nő majd.

	De vissza az első naphoz, és az első kilométerekhez. Hagymásbodonban alig egy páran voltak a csapatból, pedig közel van a városhoz. Javítják az utat, rá is fért. Szélesítik is, talán egy kerékpáros sáv is ráfér... Talán.

Tudják, milyen rossz a Nyárádtő és Ákosfalva közötti, úgymond terelőút? Na azt kívánom, hogy sose tudják meg. Fél méter hosszú, fél méter széles és ami a legszomorúbb, fél méter mély. Szerencsére, hogy bicajjal könnyebb volt kikerülni. De, hogy mit hordhatnak az utászokra a gépkocsivezetők... És ezért fizetjük az útadót!!! Brrr. Cserefalva, Kisgörgény, két kis csendes falu, főleg ez utóbbi. Görgényben Balázs Ferenc bácsi mesélt a gondjairól. 70 fölött már minden nehezére esik, pedig több hektár föld felett rendelkezik. Csak nyáron lakik „kinnt”. Télen a jó meleg vásárhelyi lakás falai között tölti a hideg hónapokat. Segítségre nem igen tud számítani, mert a gyerekei is rengeteget dolgoznak. Ez van. - Azt a kicsit, ami hátra van, csak kihúzom így- mondta Feri bácsi, és elmesélte mennyi egészségügyi baja van. De még húzza. Székelycsókán két helybélivel hozott őssze a pihenő. Székely Ferenc született csókai. Elvált, ezért költözött ismét ki. Mindössze 5 eredeti „csókai” lakosa van a falunak, mindegyik idős és egyedül él. A többi, mintegy 50 család, cigány nemzetiségű. Többnyire „szocialisták”, azaz szociális segélyből élnek. Koródszentmártonig, bár a térképen útat jelez, alig találtunk le. Erdei ösvényen toltuk lefele a biciklit, 10 éve alatt először fordult elő. A szentmárotniak nem sok újdonsággal dicsekedtek. A válság és a hivatalnokok fizetéscsökkentéséről, illetve a sztrájkról inkább nem beszéltek. Annál inkább arról, hogy a befektetők megálltak a pénzeléssel. A panziós sem lépett előre. Póli néni a maga 81 évével nehezen, de még megmunkálja a földje egy részét, tehenet azért tart, mert a saját tehenétől szármó tejet szereti inni. Nehéz, de még dolgozik – amíg bírja -. Koródig térítenek el, ahol a Kornis Gáspár alapította templomban megcsodálhattuk a 400 éves faragott Szűz Mária szobrot. A családi templomként működő szentélyt Sita úr mutatta be nekünk. Eredetileg római-katolikus templomnak épült, majd görög-katolikusra váltott. Most havonta egyszer tartanak római-katolikus misét, kétszer görögöt. A turisztikai körforgásba sem vezetik be, mert, mint Sita úr fogalmazott már elloptak 6 szent szobrot, nem kell többet lopjanak... Erzsébetvárosig Zágoron és Viisórán tekertünk keresztül. Két méhésszel is összehozott a sors, vagy a bicajtúra. Demeter Ferenc Koródszentmártonban várt egy üveg mézzel, Gál Sándor egy üveg sört fogyasztott el Viisórán.

    interjú Demeter Ferenccel

Erzsébetvárosban nem sok magyar él, de még hallgatják a Marosvásárhelyi Rádiót, Gergely Gábor Székelyudvarhelyről látogatott ide egy jobb élet reményében, hallgatja a rádiónkat, több focihírt szeretne, ha majd lesz több sport is. Erzsébetváros után már cak egy ugrás Berethalom. Egy nagyobbacska ugrás, főleg úgy, hogy durrdefekt után voltam. 15 centi hosszan kihasadt a belsőm. Érthetetlen.... Az Otto féle agroturisztikai panzióban érkezéskor megjavítottuk, utána jól esett a finom vacsora. De közben Küküllősároson az evangélikus templomba végre be tudtunk kukkantani. Gyönyörű... Bittmann Wilhelm, helybéli származású, de a 9ö-es évek elején kiköltözött ő is Németországba. Minden évben hazatér, több falustársával együtt. Most a földeket akarják visszakérni, de nagyon nehezen megy a román bürokráciában. Csak azon csodálkozik, hogy Erdély még Románia része... Nagyon dühös a román hatóságokra. Mindenhol keresztbe tesznek nekik. Tudják, hogy mindössze 3 szász maradt Sároson.

	Berethalmon is hasonló az arány sajnos... Majd holnap megnézzük... Van kb. 75 km előttünk. Ha ilyen szép lesz az idő, akkor nem vészes. Fél hatra, hat órára már ott is leszünk Segesváron. Előtte még 1 órakor Szentágotán állunk meg, majd Apoldon is. 
Jó éjt.

_Alig ért véget Vancouverben a XXI. Téli Olimpia, alig értek haza versenyzőink, pénteken már eleget tettek meghívásunknak és hárman közülük személyesen is eljöttek a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójába megosztani a hallgatókkal is az élményeiket.

        Miklós Edit alpesi síző sportágat váltott menet közben: egy bukfencet akart beiktatni (azaz, dehogy akart, csak így sikerült) a lesiklás közben, több, mint 100 km/órás sebességnél, és nem sikerült. A védőhálóban landolt. Megúszta ugyan egy kisebb húzódással, és egy részleges szalagszakadással, de nem csak az olimpiájának, hanem az idényének is vége. Kezdődik elölről a Sziszifuszi munka, újabb négy évet kell úgy felépíteni, hogy a csúcs Szocsira "essék". Editnek eddig nem volt szerencséje az olimpiákkal. Torinóba el sem utazhatott, szintén sérülés miatt, bár megszerezte a kvalifikációt. Vancouverben legalább elindult... Most már önmagától következik: az orosz olimpián célba is ér...

        György Mónika még elindulás előtt az első harminc közé kerülésről álmodozott, végül egyszer se jött össze a bravúr. Nagyon messze vagyunk még mindig az elittől - mondta, de nem adja fel. Neki is még bőven belefér egy olimpia. 43,44,47,55. Ezek nem a lottószámok, (de lehet, hogy valamelyik nap megjátszom őket..) Ezek Mónika helyezései. Kevés? Jó? Elég? Nagyon nehéz erre megfelelő magyarázatot adni. Tény, hogy az ötkarikás játékok előtt szinte mindenben támogatták, Kanadában viszont már felezték a vitaminadagokat, azaz pont a legrosszabbkor fogtak neki spórolni... Ilyen körülmények között pedig nagyon nehéz felvenni a versenyt a legjobbakkal. (A norvég Marit Björgen öt versenyszámban indult, és mindegyikben dobogóra állhatott: három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, ezzel ő lett Vancouver légeredményesebbje) .

Az idei útvonal

         Márton Simon - merthogy ő volt a harmadik a stúdióban - a biatlon válogatottal érte el a romániai küldöttség legjobb eredményét. A Dana Plotogea, Tófalvi Éva, Mihaela Purdea, Ferencz Réka összeállítású négyesfogat a 10. helyen végzett, nagy harcban a 9. helyért. Sajnos ez a 10. hely lett a legjobb, pedig "Simi" nagyon bízott egy éremben Tófalvi Éva részéről. Minden feltétel adott volt. Jó előző idény, megfelelő előkészületek, és akkor jött az a decemberi fertőzés, amely teljesen átírta a felkészülést. De még így is összeszedte magát Éva annyira, hogy a 15 km-eres próbában a 11. helyre tudta lőni magát, egyetlen aprócska hibával. A 20 lövésből egy ment mellé, milliméterekkel. A negyedik helyébe került az egy perces büntetés. Nem ezért hiányzott Igazoltan a stúdióból... hanem megviselte a sok időjárás változás, és még három világkupa futama hátravan. Saját zsebből már kifizették a jegyeket. A szövetség költségéből csak eddig futotta. 10, 11, 14, 19, 24. Még mindig nem a lottó számok, ez Éva helyezéseinek sorrendje. Két hét alatt öt próbában indult. Szép volt!

- Még két évet biztos versenyzek - mondta Éva, aki még nem döntött a 2014-es olimpiáról. - Túl messze van.

Márton Simon viszont döntött. Ő vissza akar vonulni. - Meg vannak az okaim, meg aztán már 4 olimpián voltam. Hosszú volt.

Az utánpótlás félig biztosított. - A jó "öreg" a háznál, mellé kapaszkodik Ferencz Réka, aki idén már nyert egy ifjúsági világbajnoki címet, és most rögvest az olimpia után egy ifi Európai bronzot. Vancouverből majdnem egyenesen Otepää-ba vezetett az útja. Vébéről, Olimpiára, onnan meg EB-re. Nehéz mindig formában lenni... De Rékának sikerült. A váltóból egyedül ő lőtt hibátlanul Kanadában. De még messze van a felnőtt elismeréstől...

          Kelemen Zoltán műkorcsolyázó elindulás előtt csak annyit szeretett volna, hogy Vancouverben bemutathassa a kűrjét is. A kötelező ugrások nem sikerültek fényesre. A tripla elmaradt, így a továbbjutás is. Neki is ez volt az első olimpiája, minimum kettő még belefér. S amilyen akaratos, meg is valósítja.

          A székelyföldi olimpiai különítmény utolsó tagja a rövid-pályás gyorskorcsolyázó Kristó Katalin volt, akit "derültégbőlvillámcsapás"-ként ért a hír: szabad kártyát kapott 1500-on. Neki nem is kellett átállnia a kanadai időzónára, mert már régebb óta kint tartózkodott, ez a hír amolyan búcsúfutást eredményezett számára, olimpiai 24.-ként vonulhat vissza. Kanadában.

Ők képviselték tehát közösségünket Vancouverben a XXI. Téli Olimpián.

         Mi ezekért az eredményekért is gratulálhatunk. Csak az tudja nagyra értékelni őket, akik kicsit is jártas a nagyvilág sportéletében. De a gazdasági potenciált is figyelembe kell venni, mert tudjuk: Kis pénz....